A Kispolgár gyerekújság fő küldetése, hogy hírforrás legyen a 10-14 éves korosztály számára. Ez a legnagyobb hiány, amit be kell töltenünk, de egy újság nem állhat kizárólag politikából és gazdaságból. Még a közéletre nyitott tizenéveseket is leginkább egyvalami foglalkoztatja: a saját kis lelkük. A gyerekújság tehát pszichológus nélkül félkarú törpe lenne. Ezért örömmel jelentjük be, hogy munkánkat Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog és számos népszerű könyv szerzője fogja segíteni.
Dávid – a jelenlegi terv szerint – hetente válaszol majd az olvasók hozzá befutó kérdéseire. A gyerekek üzenetei ugyanis fontos olvasmányaink lesznek, és idővel kitapétázzuk velük az irodát. Ezek közül a pszichológust igénylőket Dávid kapja el, más ügyekhez keresünk más szakértőt, a tartalmat érintőkre pedig azzal válaszolunk, hogy beépítjük a munkánkba.
Ha működni kezdünk, időnként összefoglaló elemzést készítünk arról, mik a magyar gyerekek leggyakoribb gondjai és panaszai. És ezek között hányadik helyen áll a nemváltás kérdése, amelyre a magyar állam a legtöbb gondot fordítja.
A Kispolgár tehát épül napról napra, köszönhetően Dávidnak, Marabunak és a többieknek, akik ezután csatlakoznak munkánkhoz. És mindenekelőtt a támogatóinknak, akik szintén minden nappal egyre közelebb tolják a célhoz a csattogó szárnyú, lánctalpas falepkét. Köszönjük mindenkinek, dolgozunk tovább!
(Fotó: Reviczky Zsolt/HVG )