igazgy_blog

Palota és kunyhó

Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája, a gyerek, az gyerek. Az Igazgyöngy Alapítvány és a Kispolgár, név szerint L. Ritók Nóra és Tóta W. Árpád megállapodtunk egy A és egy B tervben.

Amennyiben a gyerekújság megvalósul – és ennek esélye napról napra, minden támogatással nő -, akkor az Igazgyönggyel tartalmi együttműködést kezdünk. A minket olvasó gyerekek többsége, lássuk be, akkor is jómódú értelmiségi trónörökös lesz, ha a mobilújság ingyenes. Legalábbis eleinte. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy miközben játszva megtanulják, mi az infláció, a NATO, és merre jár a Mars-járó, tudjanak arról is, hogyan élnek a náluk sokkal nehezebb sorsú gyerekek kétszáz vagy húsz kilométerrel odébb, ugyanebben az országban. 

Sőt, igazából azt akarjuk, hogy szeressék őket, de itt már kezdünk belecsúszni nemzet és köztársaság fogalomkörébe, úgyhogy nem most részletezem.

Ehhez az Igazgyöngynél hitelesebb és hozzáértőbb szövetségest nem is találhatnánk. A feladat ugyanis nem egyszerű, sok csapdája van. Nem akarunk sem nyomorpornót mutogatni, sem sokkolni, sem romantizálni a nélkülözést. Viszont a szakadék mélyebb, mint valaha – a szegénységről szinte semmit sem tud a szerencsésebb gyerek, hiszen már az általános iskolája is szegregált.

Nórával megegyeztünk a B tervben is. Ez akkor lép életbe, ha a Kispolgár finanszírozása végül nem sikerül, és nem tudjuk biztonsággal elkezdeni a munkát. Ekkor a nagyobb donorokkal szerződés szerint elszámolunk, a mikroadományokat pedig – az összes számlakivonattal együtt – az Igazgyöngynek adjuk át. Náluk jó helyen lesz, és ha kudarcot vallunk, ez enyhíti a mi szomorúságunkat, és azokét is, akik támogattak.

Ez természetesen csupán egy biztosíték az adományozók felé, azon felül, hogy egy nonprofit kft-ből nem lehet osztalékként kivenni a pénzt, és elszaladni vele. Nincs okunk panaszra, de számolnunk kell az érdeklődés lohadásával, és az esetleges bukással.

De alapvetően a közös munkára készülünk.

A gyerek fülel, kérdez, és tudni akar.

Miért is nincs gyerekújság?

Hát most lesz – ha segítesz.

Legfrissebb blogbejegyzések