Egy hete indult a Kispolgár adománygyűjtése. Hosszú jelentés lesz, de tanulságos nemcsak a gyerekújság támogatói és leendő olvasói számára, hanem mindenkinek, aki hasonló társadalmi misszión töri a fejét. Hol tartunk, mi a cél, kik mozdultak meg – és kik nem?
Mivel a pénz három csatornán érkezik, valós időben nem tudjuk követni, kézzel kell összeszámolni a tőkét, mint egy szőlősgazdának.
Jó hír a fejlesztésről. Az előzetes tárgyalásokból tudjuk, hogy a fapados kezdőkészlet 1 millió alatt megáll. Így tehát végre belőhetjük a célt.
Összesen négy rezidens, státuszban lévő újságíróval számoltunk. Nekik állományban kell lenniük, mert gyerekeknek híreket írni olyan képesség, amit el kell sajátítani, és aztán meg kell tartanunk azt, aki erre alkalmas. Ebből az egyik én leszek, de mivel én a HVG-nél is maradok, rajtam lehet spórolni. A többieket viszont meg kell fizetni, ez ekhós adózás mellett 7-900 ezres bérköltség per fő, pláne ilyen inflációval. És ezt egy évre legalább biztosítani kell ahhoz, hogy otthagyják biztos állásukat egy álomért. Megértem, ha az 5-600 ezres nettót egy kezdő matektanár sokallja, de különben elviszi őket a konkurencia, ahol celebhíreket fognak lapátolni napestig, és végül mindenki rosszul jár.
Tehát van kb. 3 milliós havi kiadás csak ebből. Szükségünk lesz külsős szerzőkre, mert pszichológust, orvost, kozmetikust, történészt és biológust meg karikaturistát nem állandóan foglalkoztatunk, de kelleni fog tőlük egy-egy anyag, amit aztán gyerekeknek megfelelő formába öntünk. Könyvelni kell az egészet, pénzbe kerül a bank és az IT support, az illusztráció AI-val és másképp, és bár el lehet kezdeni home office-ban, ez alapvetően műhelymunka, szóval nem árt egy iroda. De kevés jó ember kis helyen elfér. Társasági, iparűzési adó, kamarai útonállás, satöbbi.
Az alkalmazást, amikor kilövésre kész, be kell vezetni a lehető legszélesebb közönségnek. Ez bizony hagyományos marketinget jelent, meg mindenféle kreatív megoldásokat. De ez pár milliót meg fog enni – és bár elvileg el tudok pepecselni a Google és a Facebook hirdetési rendszerével, azért ez egy szakma, amit jobb hozzáértőkre bízni. Ajánlatokat szívesen látunk már most.
38 %
Nagyjából tehát 45 millió az induló költség. Ebből jelenleg 16,9 millió van a zsákban. Ez persze nem mind a közadakozásból jött össze. Van saját tőke, és van egy nagyobb falatot vállaló támogatónk, akivel viszont aláírtam egy hatoldalas titoktartási nyilatkozatot. Ez akkor lesz nyilvános, amikor az ő beszámolójuk megjelenik, néhány héten belül. Nem lesz nagy meglepetés, és nincs semmi szégyellnivaló ebben – főleg hogy semmiféle tartalmi igényük nem volt, csak hittek a dologban.
Az adománygyűjtés jelentős előrelépést hozott. Ez ígéretes – különösen annak tudatában, hogy adományozni csak a honlapon át lehet, és ott összesen ötezren jártak. Ők nyilván a legelkötelezettebb olvasóim – hiszen az egész ügy lényegében csak a saját Facebook-oldalamon jelent meg, meg a Media1-en.
Hadd ne részletezzem, miért maradt ki a mainstream sajtóból – érthető a kenyérféltő reflex, ha nem is feltétlen megalapozott.
A feladat tehát most eljuttatni a hírt és az ügyet öt helyett ötven- vagy ötszázezer emberhez, mert lényegében csak ezen múlik.
Ebből az a kellemetlen dilemma következik, hogy mennyi pénzt, milyen felületeken érdemes elégetni hirdetésre ebben a fázisban. Folyik a hadművelet, de rosszul esik befizetni a Google-nek meg Zuckerbergnek pénzt, amiből magyar költők és karikaturisták honoráriumát fedezhetnénk. Sőt úgy gondolom, kissé visszatetsző is lehet egyszerre adományt gyűjteni és abból hirdetni – csak hát így működik ez a világ.
Ezért hálás vagyok minden megosztásért, cikkért, blogposztért, bármilyen terjesztésért. Elvileg erre lenne való az egész internet: hogy utat találjon magának a jó ügy, és győzhessen akkor is, ha nincsenek mögötte milliárdok.
Dicsőséges nagyurak
Még valami: a demográfia. Tömegek hozzák ezer és kétezer forintjukat, mert ennyi telik. Látom az utalások közt újságíró kollégák nevét, néhány művészt. A kísérőlevelekben tanárok, kisvállalkozók, mesteremberek. Országgyűlési képviselő egy se. Nagyvállalkozóink sehol. A Forbes-lista hallgat – vagy talán jobban fél, mint a tanár. A hivatásos ellenzék, az oktatásért, a gyerekekért, a polgári Magyarországért naponta kezét tördelő, diákokkal szelfiző gárda nem jelentkezett.
Akik százezreket és milliókat dobhatnának úgy, mint a kisemberek pár ezret, azok nem mozdulnak. A szegények adnak, és ami a középosztályból maradt – a kispolgárok. A felső tízezer ebben nem érdekelt.
Végül is nem Nagypolgár a neve, az igaz, de attól még rájuk is tartozik. Ez van. Velük és általuk, ha akarják – nélkülük és ellenük, ha kell. Imígyen szólt Széchenyi István. Úgy tűnik, nélkülük történik meg.
Köszönöm mindenkinek, aki áldozatot vállalt. Mint látható, a terv reális, elérhető – gyerekújság minden bizonnyal lesz, ha sikerül így folytatni.
